2009. február 1-jétől új, frissített vizsgakövetelmények (Syllabus 5.0)
Ahogyan azt honlapunkon már hónapok óta jelezzük, 2009 február 1-jei hatállyal életbe lép a Syllabus 5.0, a nemzetközi ECDL Alapítvány által frissített új vizsgakövetelmény.
Az új vizsgapéldákat a 2008 novemberében az ECDL Alapítvány jóváhagyásával, a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, könyvárusi forgalomban is kapható 3 kötetes ECDL Vizsgapéldatár tartalmazza.
Formai újdonság, hogy a Képszerkesztés és Webkezdő modulok vizsgapéldáinak száma is megsokszorozódott, így lehetővé vált nyilvánossá tételük.
A 3 kötet 3-3 modul vizsgapéldáit veszi sorra. A vizsgák letételének sorrendje továbbra is tetszőleges, az ECDL Select tavalyi bevezetésével pedig – a legtöbb vizsgaközpontnál – rugalmasabbá vált a modulválasztás is. A 9 modul közül 4 kötelező (Operációs rendszerek, Szövegszerkesztés, Táblázatkezelés, valamint az Internet és kommunikáció), 3 pedig szabadon választható a fennmaradó 5 közül (IKT alapismeretek, Adatbázis-kezelés, Prezentáció, Webkezdő és Képszerkesztés).
A frissített követelményrendszer továbbra sem jelent forradalmi változásokat: a feladatok nem nehezebbek, “csupán” naprakészebbek, korszerűbbek. A már letett vizsgák természetesen érvényesek azok számára is, akik még a teljes bizonyítványt nem szerezték meg: az új követelményrendszer szerinti vizsgázás csak a még hátralévő vizsgákat érinti.
A teljes követelményrendszer itt olvasható, az alábbi összefoglaló táblázatok pedig a legfontosabb jellemzők alapján hasonlítja össze a “régi” (2009. január 31-ig érvényes), vizsgapéldatárat az újjal – amelyből kötelező jelleggel 2009. február 1-jétől kezdve kell vizsgázni. Az új példatárban változatlanul a modulismertető az elsődleges útmutató, amelyet a vizsgázók a vizsga megkezdése előtt megkapnak.
A Syllabus 5.0 legfontosabb változásai
M1 |
IKT alapismeretek |
||
Régi példatár (Syllabus 4.0) 2009. január 31-ig |
Új példatár (Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétől |
||
Követelmények | 32 feleletválasztós kérdés | 36 feleletválasztós kérdés 6 témakörből, a témakörönkénti kérdések számát a modulismertető tartalmazza. A sikeres vizsgához legalább 27 pontot el kell érni. Új, a korszerűbb technológiákat is magukban foglaló kérdések. Továbbra is automata vizsgaszoftver generálja a kérdéseket, de a kérdések sorszámát nem tünteti fel. A vizsgapéldatár a felkészülést segítendő tartalmazza a megoldókulcsot is, a vizsgafeladat-lapon azonban a szoftver a 4 lehetséges válasz sorrendjét véletlenszerűen felcseréli. |
Egyéb változások:
A modul neve megváltozott
eddigi elnevezés: Információtechnológiai alapismeretek (IT alapismeretek);
új elnevezés: Információs és kommunikációs technológiák (IKT) alapismeretei (IKT alapismeretek)
A kérdések száma csökkent, az új példatárban 630.
M2 |
Operációs rendszerek |
||
Régi példatár (Syllabus 4.0) 2009. január 31-ig |
Új példatár (Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétől |
||
Követelmények | minimális változás |
Egyéb változások:
A szöveges fájlok már nemcsak editorral hozhatók létre, hanem szövegszerkesztővel is és bármilyen szöveges állomány elfogadható a vizsgán (pl. .txt, .doc, .rtf, .odt)
A feladatsorok nem tartalmaznak floppylemezre vonatkozó műveleteket.
M3 |
Szövegszerkesztés |
||
Régi példatár (Syllabus 4.0) 2009. január 31-ig |
Új példatár (Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétől |
||
Követelmények | 10 alap és 6 emelt szintű művelet. Sikeres vizsga 90, ill. 50%-nál. 3 féle feladattípus. |
Nincs külön alap és emelt szintű művelet. A részfeladatok 1 vagy 2 pontot érnek, a megfelelési szint 75%. Minden feladatban körlevelet kell készíteni. Megszűnik a tiltott műveletek fogalma is. |
Egyéb változások:
161 feladat helyett 80 feladat.
Minden feladat reprodukciós, kördokumentummal ötvözve.
Az 1-70 feladat esetében a vizsgaközpont biztosítja az adatforrást, a 71-80. feladatoknál a vizsgázónak kell létrehozni az adatforrást is.
Megszűnik a feladatok alap- és emelt szintű kategóriába sorolása és ezzel együtt megszűnik a tiltott művelet fogalma is.
M4 |
Táblázatkezelés |
||
Régi példatár (Syllabus 4.0) 2009. január 31-ig |
Új példatár (Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétől |
||
Javítás | 10 alap és 3 emelt szintű művelet. Az adható 1 pont bontható alapszinten összevont formázásnál, mentésnél és nyomtatásnál, valamint emelt szinten új diagram létrehozásánál. A megfelelési szint 90, ill. 50%. Amennyiben a feladatban már meglevő diagramot kell módosítani a megfelelési szint 90 és 66%. | A változás csupán annyi, hogy megszűnik a tiltott művelet kategória, a lényeg a megfelelő % teljesítése. |
M5 |
Adatbázis-kezelés |
||
Régi példatár (Syllabus 4.0) 2009. január 31-ig |
Új példatár (Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétől |
||
Követelmények | A modult minimális változás jellemzi. A feladatok megfogalmazása egyértelműbb, a forrás-táblák módosítása az ellenőrzést segíti. |
M6 |
Prezentáció |
Nincs változás.
M7 |
Internet és kommunikáció |
||
Régi példatár (Syllabus 4.0) 2009. január 31-ig |
Új példatár (Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétől |
||
Követelmények | A és B részfeladat, a B részben egy keresési feladattal. | A rész nem változott. B részben 3 keresési feladatot kell megoldani; a tartalmi változás minimális |
|
Javítás | B rész javítása az alapján történik, hogy a vizsgázó megtalálta-e keresett információt. Ezt elsősorban a keresett információt tartalmazó oldalról küldött e-mail alapján ellenőrzik. | A B rész javítása az alapján történik, hogy a vizsgázó megtalálta-e a keresett információt. A javítás a vizsgalapra rávezetett válaszok alapján történik. |
Egyéb változások:
A modul neve megváltozott
(eddigi elnevezés: Információ és kommunikáció; új elnevezés: Internet és kommunikáció)
M8 |
Képszerkesztés |
||
Régi példatár (Syllabus 4.0) 2009. január 31-ig |
Új példatár (Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétől |
||
Követelmények | Titkos vizsgafeladat-bázis | Nyilvános vizsgapéldák (60 db) A vizsgán a feladatlap megjeleníti a kiindulási képeket és az elvárt eredményt is. |
M9 |
Webkezdő |
||
Régi példatár (S(Syllabus 4.0) 2009. január 31-igi> |
Új példatár (S(Syllabus 5.0) 2009. február 1-jétőli> |
||
Követelmények | Titkos vizsgafeladat-bázis | Nyilvános vizsgapéldák (60 db) |